„Örökre a mi 20-asunk…” – a Liverpool visszavonultatja Jota mezszámát (VIDEÓ)

A játékosok és a stáb közös megemlékezést tartott az elhunyt testvérpár családjával.

Az Index riporterei megmászták az 53 milliós uniós forrásból készült, 8,8 méter magas jakabszállási szánkópályát.
„Egy nagy tanösvény minden kisiskolásnak, aki nem tudja, hogy hol van a Tisza és hol kezdődik a Duna” – jegyezte meg Tamás Bence Gáspár, aki Ács Dániellel közösen készített riportot a Jakabszállás mellett az „Alföld legnagyobb szánkódombjaként” megépített projektről.
A Magyarkertről az igazgatónője, Kecskeméti Anikó elmondta, „93 ezer m2-en, azaz 1:1000 arányban lekicsinyítettük Magyarországot, és megalkottuk a vízdomborzati makettjét. Látható a Tisza, a Duna, a Balaton, a Tisza-tó és hegyeink is.”
A szánkódomb egy pályázat részeként valósulhatott meg, az Európai Unió 53 millióval támogatta a körülbelül 70-80 millió forintba kerülő pályát.